A ferencesek rövid története Magyarországon
A magyar nép korán megismerte Assisi Szent Ferenc derűs, vidám szellemét, hiszen halála után hamarosan itt találjuk követőit az országban. Az első magyar ferences neve Ábrahám testvér. A rend gyorsan elterjedt az ország területén az alapító halála után, még ha nem is tudni pontosan, hogy az első kísérletek után mikor történt a betelepedés, hiszen erről megoszlanak a vélemények. Fuxhoffer Damjan szerint már 1212-ben Magyarországra érkeztek Szent Ferenc fiai. Ez azonban téves, mert 1217-ben határozták el a pünkösdi káptalanon, hogy Itálián kívül is misszonál a rend, addig csak Itáliában működtek. A hagyomány szerint több kísérlet történt. Egyik ilyen, amikor pásztorok akadályozták meg az országba való bejövetelt, akik a furcsa öltözetű idegenekre ráuszították kutyáikat és nem engedték be őket az ország területére, s a magyar nyelvet sem beszélték, emiatt vissza kellett térniük Itáliába. Mások szerint Szent Ferenc személyesen is járt Magyarországon keleti útjáról hazatérőben, Zárában vagy Zágrábban, mások szerint Egerben. Kósa Jenő rendtörténetéből tudjuk, hogy a tévedés onnan ered, hogy Zágráb német neve Agram, Egeré pedig latinul Agria, s ezeket tévesztették össze. A harmadik elképzelés szerint Pisai Albert német provinciális idején 1224-ben jöttek Bécsből Magyarországra testvérek. A legvalószínűbb, hogy az első ferencesek Németországból 1224-27 között jöttek hazánkba Ausztrián keresztül. Annyit források alapján tudunk, hogy 1228-ban már élnek az ország területén ferencesek, ezt állítja Wadding Lukács. Karácsonyi János történész egy évvel későbbre (1229) teszi a letelepedés időpontját. Kezdetben Custodia Strigoniensis, majd 1239-től Provincia Hungariae néven volt ismert a magyar ferences közösség. Addig, míg önálló tartománnyá nem lett, a német provinciához tartozott. A Strigoniensis (Esztergomi) név érthető, hiszen a provincia központja itt volt. De ez jelenthette azt is, hogy először az esztergomi egyházmegye területén telepedtek le a ferencesek. Ennek logikus magyarázatot ad az a tény is, hogy mivel Esztergom királyi és érseki székhely volt, itt próbálkoztak először letelepedni.
Az első kolostorok a Duna mentén álltak: Győr, Esztergom, Pozsony és Óbuda. Ezt követően rohamos ütemben folytatódott a ferences kolostorok alapítása. A magyar provincia első tartományfőnöke a hagyomány szerint János nevezetű atya volt. Az első években a ferencesek között alig akadt pap, többségük kézműves, iparos, vagy valamilyen szakmával rendelkező ember volt. Később művelt és nagy tudású emberek is egyre többen léptek be a rendbe.
Kedvező körülmény volt Magyarország területén való meghonosodáshoz, hogy IV. Béla király (1235-70) támogatta a rendet. Ebben az uralkodót ösztönözte testvérének, Árpádházi (Türingiai) Erzsébetnek a szentté avatása is. Az uralkodó gyóntatóját is Pál atya személyében a ferencesek közül választotta, követekül is barátokat alkalmazott és családtagjaival együtt maga is a világi (akkor III. rendi) ferences rend tagja lett. Két leánya, Szent Kinga és Boldog Jolán a szandeci (Lengyelország) zárdában éltek, mint klarissza nővérek. Halála után IV. Bélát, feleségét Máriát és Béla nevű fiát a ferencesek esztergomi kriptájába temették el.
A XIII. század második felében a magyar tartomány már jelentős helyet foglalt el az itáliai és más nevesebb európai provinciák mellett. Az 1260-as Narbonne-i káptalanon már nyolc őrséget tartottak számon. A rendtartományokat kisebb egységek, ún. custodiákra, őrségekre osztották, melyekbe rendszerint 5-8 kolostor tartozott. 1263-ban már 32 provinciát tartanak számom, s ezek között a Provincia Regni Hungariae a 14. helyen szerepel. 1282-ben a rendtartomány nem kevesebb, mint 54 kolostoráról van adat, melyek 8 őrségbe oszlottak el. 1379-ben már 10 őrségben 50 házzal rendelkezett a Provincia.
A XIII. század a szerzetesrendek aranykora volt. Így Szent Ferenc követői is jelentős szerepet töltöttek be a hazai egyház életében. A fogadtatás azonban nem volt mindenütt szívélyes. Az egyházmegyés papság nem nézte jó szemmel a koldulórendek, így a ferencesek egyre szélesebb körű terjedését sem, ugyanis versenytársakat véltek felfedezni az új rendekben. A plébánosok elsősorban azért szálltak szembe a szerzetesekkel, mert híveik közül többen az ő templomaikba kezdtek járni szentmisére. A hagyományos szerzetesrendekkel szemben előnyben részesültek az egyszerűbb életet élő kolduló szerzetesek. „Az igénytelen, alamizsnából élő „testvérekre” a mostoha viszonyok közt tengődő ember inkább hallgatott, mint a monostorok lakóira.” De az sem volt mindegy, hogy a gazdagabb híveik a koldulórendek megjelenése után adományaikat, támogatásaikat nem az egyházmegyés papoknak adták. 1257-re Magyarországon annyira elmérgesedett a helyzet, hogy a ferencesek a pápához fordultak segítségért. IV. Ince pápa (1243-54) 1245. augusztus 18-án védelmükre rendeletet bocsátott ki. A plébánosok legtöbb településen azonban figyelmen kívül hagyták a kisebb testvérek pápától kapott kiváltságait (megtiltották a harangozást; a hívek nem gyónhattak náluk; a vasárnapi szentmisét a plébániatemplomban kellett hallgatnia a híveknek). Az egyházmegyés papság teljesen felügyelete alatt akarta tartani az újonnan alakult szerzetesrendeket. Ennek hatására a pápa az esztergomi és a kalocsai érseknek, valamint a zágrábi püspöknek megparancsolta, hogy vegyék védelmük alá a ferenceseket.
A régebbi alapítású rendek sem akarták tudomásul venni, hogy az emberek életében új igények jelentkeztek, amelyeknek a koldulórendek jobban eleget tudtak tenni, mint a monasztikus szerzetesek és az egyházmegyés papság. A monasztikus rendek monostorai ugyanis többnyire a településektől távol voltak (bencések a hegytetőn, ciszterciek a völgyekben) és életüket leginkább a szemlélődés, az elvonultság jellemezte. Ugyanakkor a koldulórendek a városok szélén telepedtek meg, s ezáltal az egyszerű néphez közelebb kerültek. V. Kelemen pápa (1305-14) a következőképpen rendelkezett: „A ferencesek prédikálhatnak, de csak saját egyházaikban és az utczákon, nem azon órában, melyben a plébániai egyházban tart a prédikáczió. A gyóntatást csak püspöki vagy plébániai engedéllyel végezhetik. Mindenkit eltemethetnek egyházaikban, a ki oda kívánkozik, de az ebből befolyó jövedelem negyed része a plébánost illeti.” A szerzetesek, így a ferencesek is, kitartottak a nehézségek, a csapások idején is a rájuk bízottak mellett és között. Később, a török időkben emiatt kapták a barát jelzőt.
A ferencesek hivatalos neve kezdetben Custodia Strigoniensis volt. 1238-tól már a Provincia Regni Hungariae nevet viseli. Az 1523-as spanyolországi burgosi nagykáptalanon két provincia alakult a történelmi Magyarország területén: a Szűz Máriáról Nevezett Provincia és az Üdvözítőről Nevezett Rendtartománny. Az eredeti konventuális tartomány jogutódja a Mariana Tartomány, az obszervánsoké pedig a Szalvatoriánus Provinica lett. Az obszervania V. Miklós pápa jóváhagyásával már 1448-tól jelen volt már az országban, mint vikáriátus. 1655-ben a Mariana Provinciából kiváltak a Pécs és Zágráb környéki kolostorok, és létrejött a többnyire horvát összetételű Szent László Provincia. Az Üdvözítőről nevezett tartományból (Mikháza, Csíksomlyó) 1640-ben alakult meg a független erdélyi ferences őrség. Az erdélyi tartomány alapítóinak egyike Domokos Kázmér (1606-1677). Az 1729-es milánói nagykáptalan emelte provinciai rangra az erdélyi őrséget Szent István Királyról Nevezett Rendtartomány néven. Az ötödik magyarországi provincia az 1757. június 15-én XIV. Kelemen pápa által megerősített, a bosnyák provinciából kivált Kapisztrán Szent Jánosról Nevezett Provincia. Jelentős változás állt be 1900-ban, amikor a pápa sürgetésére megreformálták a ferences családot. Ekkor a Szent Lászlóról és az Üdvözítőről nevezett Provinciák megszűntek, s beolvadtak a Mariana, a Kapisztránus és Stefanita tartományokba. 2006. június 24-én történt a legújabb változás, amikor a Rend generálisa elrendelte a magyarországi provinciák egyesítését a lelki megújulás elősegítésére, így a Szűz Máriáról és a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Provinciákból megalakult a Magyarok Nagyasszonya Rendtartomány. Az egyesítést maga a főelöljáró, P. José Rogriguez Carballo hirdette ki a Pesti Ferences Kolostorban a rendi testvérek jelenlétében, amelyen a szomszédos országok tartományfőnökei is részt vettek.
- Rácz Piusz OFM